Vissza a nyitó oldalra


MEGHÍVÓ

 

A Balaton Akadémia húszéves történetének második felét – 2003 márciusától – Keszthelyen töltötte. A Kastélyban az elmúlt évtizedben majd száz alkalommal találkoztunk barátainkkal, akik mindig legalább tíz településről érkeztek nyilvános tanulmányi napjainkra és 76 Keszthelyen kiadott könyvünk bemutatójára.

2013 április 5.-én pénteken 13.30-kor

A HELIKON KASTÉLYMÚZEUMBAN

Jubileumi találkozót rendezünk, melyre minden tagunkat és érdeklődő barátunkat szeretettel várjuk!

 

A találkozó programja: közhasznú egyesületünk beszámolója az elmúlt évről, s idei terveinkről. (A beszámolót postán illetve interneten elküldtem tagjainknak, s felkerül honlapunkra is.)

Bemutatjuk az elmúlt hetekben elkészült könyveinket:

- Döme Attila pécsi bíró, egyetemi oktató írta meg Tormay Cecile bírósági perét (Máskor könyvek 24. Az előszót Bárdi László írta).

- Kerék Imre Sopronban élő 70 éves József Attila és Arany János -díjas költő, műfordító válogatott verseit a Balaton Akadémia könyvek 76.köteteként adtuk ki. (Az utószót Németh István Péter költő írta.)

- Kisida Elek sebész főorvos, egyetemi magántanár És mivégre is?! című munkáját a Szent György könyvek sorozatban jelentettük meg.

- Szigethy Gábor irodalomtörténész – (akinek esszéi mellett kiadtuk Széchenyiről és Latinovits Zoltánról irt munkáját) az általa szerkesztett Nemzeti Könyvtár sorozatról beszél. A Vidékfejlesztés 2020-ig elkészített terveiről - dr. Kiss Zoltán minisztériumi osztályvezető beszél.

 

A Százak Tanácsa – Az életminőség – mint kihívás munkacsoportja „Az egészséges nemzetért és az életminőségért Nógrád megyében” címmel Salgótarjánban rendezett konferencián kezdte meg a Vidékfejlesztési Minisztérium által támogatott féléves projectjét. Megkezdtük a diákok számára indítandó „Iskola a magasban” előadássorozatot. Budán, a Várban a Magyarság Házában kezdett munkánkat Kaposváron (Klebelsberg Középiskolai Kollégium) Győrben (Czuczor Bencés Gimnázium), Nógrád megyében és a Kárpát-medence több középiskolájában folytatjuk

 

Dr. Szijártó István a BA elnöke

iszijarto@freemail.hu Tel: 0630-2378079 www.balatonakademia.hu

 Vissza a lap tetejére